2009. december 21., hétfő

2010-es surf deszkák

Szinte kivétel nélkül minden márka kihozta a 2010-es deszkáit (kivétel a Quatro - de tudjuk, jó munkához idő kell, és a srácok profik!).
Most tettem fel a www.windsurfbolt.hu-ra a BIC 2010-es választékát. 2009-ben szerintem jó úton indultak el, azaz csináltak egy profi sorozatot (Techno Pro), de 2010-re mintha visszavettek volna az ötletekből.
Majdnem minden maradt ami volt - persze ez akkor jó duma, ha már tökéletesek a cuccok. És amire a BIC való arra tényleg. Egyszerű freeride deszkák, jó áron. 2010-ben kék színben (kicsit deja vu érzés, 2000-2001-ből maradt még biztosan kék színező).

A dizájn már megint bűnronda lett - persze a szörföt nem nézegetni kell, mint egy festményt, hanem használni. Amit eddig írtam, azt a Core szériára értettem. Na ez van, ők a gyártók, és a Techno és a Techno Pro azok szebbek jóval, de ebben a szegmensben meg illik évről évre valami újat nyújtani - ők meg inkább elvettek - kimaradt a 118 literes deszka. Aztán kimaradt a 240 literes Nova is. Van helyette SUP (Stand Up Paddle - BIC Jungle Wind), azaz állós, evezős szörf. Erről majd egyszer külön megírom a véleményem, de ritka nagy baromságnak tartom. Mert ahol van hullám, oda minek az evező, ahol meg nincs, ott miért nem jó ülve evezni...?
A nagy dobás szerintem azonban a kihalt HiFly helyett (RIP, már lehet, hogy www.hifly.de sincs), annak a piaci rését betömő polietilén tanuló deszka. Ez akkora ötlet, hogy akár én is kitalálhattam volna - főleg itt Magyarországon. Olcsó, tartós, összetörhetetlen - kicsit nehéz, kicsit lassú, de a mienk lehet ::(. Ilyennel persze sehol sem szörföznek a világon, de nálunk tuti siker. Tanulni majdnem mindegy, legalább túléli az eséseket. De az az ótvar dizájn már megint? Na nem mintha a HiFly szebb lett volna...
Írnék egy pár sort az AHD deszkákról is, de ezek a hamis franciák mindig trükköznek. Az a rögeszméjük, hogy nem hoznak ki egy komplett választékot évről-évre, hanem folyamatosan fejlesztenek. Így akár minden hónapban lehetne újdonságuk, viszont nagyon nehéz eligazodni a több éven átívelő modellekben.
2009-ben év közben jött ki az új Rebound, az új SL1 és a Concept Wave. Ők sem tudtak ellenállni és kihoztak olyan deszkákat mint a Summer Board (SUP) és a SeaLion (hobbi hullám és gyengeszeles deszka).
Video itt (unalmas, de meglepő, kb. 10 percig siklanak valami fura hullámon): http://vimeo.com/7414469.

2009. december 16., szerda

Hawaii - tél és nyár

Hiába, teljesen lenyűgöz a Hawaii-ak lelkesedése. Most Matt Pritchard írását ajánlanám (www.windsport.com/news?news_id=556&uniqid=1522). Eleve klassz lehet ha valaki ott lakik ahol ő - közvetlenül a Jaws mellett. Eddig a károkról is csak tőle, első kézből értesülhettünk: 4 jetski és 6 szörfdeszka tört össze a sziklákon. De komolyabb baleset szerencsére nem történt. Belinkelt pár fotót és videót is - fotókat kerestem én is, de alig találtam.

Persze kiderült hogy mi sem lakunk rossz helyen. Pár magyar a dec 12-13-i hétvégét az Isztrián szörfözve, jómagam meg snowboardozva töltöttem Grebenzeni sípályán. Téli és nyári sportok pár órára egymástól!
By the way, ezt a szálláslehetőséget ajánlom is Neked: www.murau-grebenzen-szallas.szupper.hu, télen-nyáron bérelhető 2-5 fő részére - közvetlenül tőlünk :)

2009. december 10., csütörtök

Jaws II - ezek tényleg őrültek

Érdemes figyelemmel követni a Hawaii hullámokat. Lényegében az összes szörfös ott van. Sőt, a windsurfösök is. Levi Siver, Kevin Pritchard, Kai Lenny és Jason Polakow, aki az Oxbow (www.oxboworld.com/news) hírei szerint majdnem bele is halt, de végül 3 hullámot vészelt át folyamatosan víz alatt, saját szavai szerint nem értette, hogy hogy nem fulladt meg - ezzel ő a túlélő rekorder.

2009. december 8., kedd

Jaws

Pár napja iszonyú méretű hullámokat jeleztek előre Hawaii-nál. És nekik persze be is jött az előrejelzés. Annyira extra a hullámmagasság, hogy még valamelyik magyar tv is bemutatta - illetve előrejelezte a reggeli hírek között. Sajnos már el kellett indulnom, így nem láttam. Még szerencse, hogy a neten ezer videó van róla.


Visszatérve a magyar médiára, érdekes hogy pár éve még mutattak néha szörfözést, ma meg már gyakorlatilag még akkor sem, amikor magyar versenyző is volt az olimpián. Pedig legalább a "kis érdekes" rovatba elmenne néhány freestyle-os trükk, komolyabb wave riding, vagy hogy a népnek is jó legyen: valami orbitális bukás.
Persze ezzel az életstílussal nehezebb azonosulni, mint Győzikével vagy Benkő Dániellel. Az a párezer hazai szörfös meg nem számít. Egyszóval, ha valakinek hatása van a tv műsorra szerintem lobbizni kellene a sportunk mellett.

2009. december 7., hétfő

Hó, még mindig

Ahogy közelít a hó, egyre többet foglalkoztat ismét a jégszörf/hószörf. Főleg ez utóbbi, mert a jég azért csak macerás, beszakad, várni kell rá, ha van jég nincs szél stb.
A havas puszta azonban itt Érd környékén sem ritka, és jó huzatos a környék. Ezt találtam legutoljára: www.windski.com. Illetve kérdés a profi Pirate riderekhez. Szoktátok-e használni a
Kucséber féle cuccot havon?

2009. december 2., szerda

Alternatív lehetőségek

Igen, még mindig nincs szörfszezon, és csak közelít a tél, tehát a szerencsés délre utazókat és pingvinlelkűeket kivéve nemigen fogunk mostanában szörfözni.
Viszont vannak alternatívák - jutott eszembe némi segítséggel - pl. Mattó weblapján Horesz és Barna görszörfözik Lellén - sőt már évek óta csiszolják a technikát. Aztán a Beach Telegraph blogon szintén ma egy "új?" cég kitalálta amit a mieink is - a gyári görszörföt (www.turfdog.co.uk). 2001-ben, amikor Leucate-on szörföztünk, fura volt látni a plage-on azt a sokféle gurulós széllel hajtott szerkezetet. Volt kite buggy, szélvitorlás (mi is béreltük, hasonló mint a www.landsail.net), gurulós szörf. 

A franciáknál a homok miatt a nagyobb kerekű longboardokat kultiválják. Nálunk a magyar pusztán nem látok túl sok ilyet, a kitewing  (www.kitewing.com) is kihalt pár év alatt, és inkább a kite-osok forszírozzák a szárazföldi edzéseket. Nekik télen is adott a lehetőség, hiszen az ernyő ugyanaz és mindegy, hogy korcsolyával, síléccel, vagy snowboarddal mennek a hóra vagy jégre. Aztán adott Ferenc mesterünk jégszörfje, ami abszolút unikum sőt hungaricum - csodálom is, hogy nem tört be vele a világpiacra. Ott egyenlőre olyan fura megoldások futnak mint a www.snowfer.com - megjegyzem Charles Chepregi - a feltaláló - is lehet hogy Csepregi Károly volt valaha, de hát ugye Amerika a lehetőségek hazája.
Aztán házi verzió készül ezerszámra, itthon is - magam is készítettem sílécekből jégszörföt, és fagytam át miközben azt gondoltam Százhalombatta mellett a síkságon, hogy majd hasítom a havat. De nehéz az úttörők sorsa, így kb. 10 év kísérletezés után maradtam a Kucséber féle tökéletes megoldásnál.